Nara, mi, és az egyszemélyes futon

Kiotóból korán reggel indultunk tovább egy gyönyörű napsütéses vasárnap reggelen, és sajna nem javult az idő később sem :( Kicsit eláztunk, mire nagy nehezen megtaláltuk a szállásunkat (a használhatatlan térképek, ugye...), és lepakoltuk a cuccainkat, mert a becsekkolás csak délután háromtól volt. Aztán nekiindultunk a narai parknak, ahol számtalan, a Világörökség részét képező templom és épület áll. A szakadó eső ellenére nagyon sokat sétáltunk, és elmentünk megnézni a Tódaidzsit, azon belül is a Daibucudent, meg a benne csücsülő Buddhát. Az egyetlen akadály az volt, hogy Zsófi nagyon be volt szarva az őzikéktől (szerintem tök aranyosak voltak :D), így néha kerülnünk kellett. De, becsületére legyen mondva, bátran viselkedett, és egy gidát meg is simogatott :D

A Daibucuden előtt

A Nagy Buddha

Zsófi és az őzgida :D

Három óra körül visszakeveredtünk a szállásra, ami egyébként egy 90 éves japán ház volt, és egy halálosan aranyos és kedves fiatal pár üzemelteti :) Egy pici kis szobát kaptunk, ami épphogy elég volt két emberre, de, mint kiderült, két futon nem fért be, tehát Zsófival édes kettesben osztozhattunk egy fekhelyen :D A másik aprócska probléma az volt, hogy öreg ház lévén, nélkülözte az épület az olyan jellegű luxust, mint a fűtés :D Persze, kaptunk fűthető takarót, meg volt bent egy kis elektromos kályha is, de azt ugye ki kellett kapcsolni, amikor nem voltunk a szobában. Márpedig nem voltunk, mert akkora mázlink volt, hogy megnézhettünk egy macurit! A Nyigacudó nevű templom teraszán szaladgáltak égő ágakkal a kezükben :D Ez a ceremónia az Otaimacu, ami a Shuni-e nevű szertartássorozat "fináléja." (Bővebben: itt.) Fantasztikusan szép volt, csak sajnos a sötétben nem tudtunk igazán jó fényképeket csinálni :(

Nyigacudó, és egy fáklya, amivel rohangáltak :D

Az Otaimacu után, kihasználva a kedvezményes jegyeket, amiket a szálláson vettünk, elmentünk egy fürdőházba. Igazi, kis hokedlin ülve mosakodós, tálból vizet magadra öntős helyre :D Szerintem nagyon jó élmény volt, és igazán jól esett az átfagyott testünket forró vízben áztatni :) A szállásra visszaérve pedig elkezdődött éjszakai kálváriánk, azaz hogyan aludjon két európai egy olyan helyen, amit egyetlen japánra terveztek :D Zsófi választotta a tolóajtó felőli részt, cserébe én 3 óránként kapcsolgattam a kályhát, mert bizony automatikusan kikapcsolt :D Reggelre Zsófi teljesen leharcolt engem a futonról, gnóm pózban fekve ébredtem, de neki meg kilógott a fél testye a fűthető paplan alól, szóval voltak nehézségeink, de még ezzel együtt is baromi jó volt rjókanban aludni! 

A tett helyszíne, és az egyenesen a kertre nyíló tolóajtók...

Kiotó

Kezdjük azzal, hogy jelszavunk a költséghatékonyság! :D Vettünk egy olyan jegyet, amit öt alkalommal lehet felhasználni, és egy érvényesítés után 24 óráig érvényes. Gyakorlatilag öt napijegy. Igen ám, de nem lehet felszállni vele gyorsjáratra :D Tehát reggel 5-kor indultunk el itthonról, és délután 4-re értünk Kiotóba, laza 10 óra, 10 átszállással :D 

Emiatt az első napon nem is tudtunk sok mindent csinálni, csak Gionban mászkáltunk, mert ott volt a szállásunk (occsó hostel rulz :D). Másnap esett ugyan az eső, de ettől függetlenül bejártunk nagyon sok helyet: Jaszaka szentély, Rjózen Kannon, Isin no micsi, Szakamoto Rjóma sírja, Rjózen Történelmi Múzem, Nyinenzaka, Szannenzaka, Kijomizudera... mondanom sem kell, hogy kellően elfáradtunk, és meg is éheztünk, szóval kénytelenek voltunk bemenni édességboltokba, és a kóstolókat enni :D Na jó, azért vettünk is valamit, de szégyenszemre nem tudom, hogy hívják... 

Kijomizudera

A süti

Másnap korán reggel elindultunk, hogy nyitásra odaérjünk a Kinkakudzsihez, és elkerüljük a tömeget. Szépen kibuszoztunk, és nagyon nagy szerencsénkre szépen sütött a nap, mert igazán ilyenkor látszik, mennyire gyönyörű is a Kinkakudzsi :) Egyszer élünk alapon kifizettünk 500 yent egy cukros-babos sütikéért és egy zöld teáért, amit a piros padon ülve, piros esernyő alatt fogyasztottunk el :) Ezután próbáltunk elbuszozni a kiotói vasútállomáshoz, de sikerült egy olyan buszra felszállnunk, ami minden keresztbe tett fánál megállt, és legalább egy óráig ültünk rajta :D De, legalább várost néztünk!

Kinkakudzsi

Tea és sütike

A kiotói állomásnál megebédeltünk, majd kezdődött a Sinszengumi-túra! Nem tudtunk ugyan minden nevezetese helyre elmenni, de azért elég szépen bejártuk, amit lehetett:

1. Abura no kódzsi

Na, hát itt baromira nem találtuk meg, amit kerestünk... A Sinszengumi egyik tagját, Itó Kasitarót ezen az utcán ölték meg, és azon a helyen, ahol összeesett, áll egy emlékoszlop. Elhisszük, bár nem láttuk, úgyhogy csak lefényképeztük magunkat az utcán, és továbálltunk :D

2. Higasi hongandzsi, Nishi Hongandzsi

1864-től a Sinszengumi főhadiszállása.

3. Simabara, Szumija

A Simabara-negyed kapuja

Simabara - a piros lámpás negyed. Nem kérdéses, miért jártak ide :D A Szumija nevű teaház és étterem azért nevezetes, mert teljesen épségben fennmaradt az épüket, és ez ritkaságnak számít. Múzeumként üzemel, de sajnos előzetes bejelentkezés szükséges, szóval csak kívülről tudtuk megnézni. Mellesleg a Simabara-kaputól öt méterre van egy cukrászda, ahova betértünk, és nem elég, hogy életünk legeslegfinomabb epres daifukujét ettük meg, nyertem 35 deka cukrot is :D

4. Mibudera

Főhadiszállás, és gyakorlótérként is funkcionált. Innen ered a "Mibu farkasai" elnevezés, mert a Sinszengumit két házzal arrébb alapították, és ezek az épületek az akkori Mibumurában álltak. Több Sinszengumi-tag is itt van eltemetve, és Kondó Iszaminak, a főkapitánynak is található itt egy szobra. A templom utcájában is betértünk egy sütishez, ahol édesburgonyás Sinszengumi-sütit ettünk :D

A Sinszengumi-sütike! :D

5. Nidzsó kastély

Hát, mire ide elvergődtünk, bezárt, de azért a bejáratot megcsodáltuk :D

6. Ikedaja  

A Sinszengumi akkor szerzett magának igazi hírnevet, amikor rajtaütött az Ikedajában Kiotó felgyújtását, és a császár túszul ejtését tervező szélsőséges reformistákon. Nem kegyelmeztek senkinek, és fényes győzelmet arattak. Az Ikedaja helyén sokáig egy játékterem állt, és nemrégiben nyitották meg újra. Most is étteremként és ivóként funkcionál, de én személy szerint elborzadtam, amikor megláttam, hogy a Sinszengumi tagjairól neveztek el koktélokat, sőt, lehetett rendelni pl. Hidzsikata Tosizó menüt... Az incidensnek emléket állít ugyan egy oszlop és egy infotábla a bejárat mellett, de ezt nagyon kevésnek érzem... ráadásul, az egész helyen a Sinszengumi-tagok elképzelt portréi néznek ránk, és bármelyik sodzsó manga megirigyelné ezeket az ábrázolásokat. Plusz, szerintem nem lenne szabad megfeledkezni az itt meghalt reformpárti szamurájokról sem!  

Az utca túloldaláról

Az utunknak itt a végére értünk, és bár alig éltünk, megérte! :D

Most pedig, következzenek a kérdések!

1. Ki volt a Sinszengumi legfiatalabb osztagvezetője? (2 suriken)

Még az előző posztból kifelejtett, Okinavával kapcsolatos kérdés:

Mi Okinava tradicionális hangszere? (2 suriken)

Hamarosan jelentkezünk egy Naráról szóló poszttal is! (^^)

Okinava - egy szelet mennyország

Február 15-én indultunk útnak, nagyon, nagyon korán reggel... 12:40-kor indult a gépünk, de jó utashoz híven már 10 óra előtt a reptéren tettünk-vettünk. Életemben először ittam Starbucksban kávét, és be kell ismernem, nagyon finom volt. (Ráadásul, japán viszonylatban nem túlzottan drága, egy átlagos kávézóban is ugyanennyi lenne pl. a latte.) Rettentő nagy örömünkre, a pocsék idő miatt egy órát késett a gépünk, így elég későn értünk Nahába, ami Okinava prefektúra központja. Este 6 körül érkeztünk meg a szállásra, melynek neve Okinawa Port Hotel (itt ragadnám meg az alkalmat, hogy közöljem: életem eddigi legmagasabb nívójú szállása a balatoni volt szotüdülő, tehát fényesre nyalva éreztem a becses fenekemet :D). Minden pöpec volt, kaptunk egy napra ajándék reggelit, holott nem is rendeltünk :)

Miután lepakoltunk, felhívtuk a kamogavai iskolatársunkat, akivel belevetettük magunkat a nahai éjszakába :) A Kokuszai dóri bejáratánál találkoztunk, majd egy ismerősével beültünk egy izakajába　(酔族館), ahol ettünk tenpurázott malacarcot furi zselés szószba mártogatva, malacfület, apró halból készült savanyúságot, és nyers kecskét :D

Kokuszaidóri

Másnap reggel egészen korán találkoztunk, és elindultunk a Suri kastélyba monoraillel. (Persze ki nem hagyhattuk, hogy beüljünk a vezető mögé, és hülye gaidzsin módjára úgy viselkedjünk, mintha hullámvasúton lennénk :D) A kastély gyönyörű szép! A második világháborúban az amerikaiak porig rombolták, és az egészet újjáépítették, a romok fölé. Eltöltöttünk itt laza négy órát olyan dolgokkal, mint az oszlopokon tekeredő kígyók fordulási irányának tanulmányozása, és a többi, majd eléggé megéhezve, az ösztöneinket követve beültünk egy helyre ebédelni. 

Jól tettük, hogy hallgattunk a megérzéseinkre, mert 1200 yenből (desszerttel együtt!) olyat kajáltunk, hogy megmozdulni alig bírtunk. Ráadásul a japánkertre néző teraszon jutott nekünk hely, úgyhogy legalább 2 órán át élveztük a nyugalmat, és tömtük a fejünket okinavai szobával, meg mangófagyival, meg beni imós tiramisuval (beni imo: lila édesburgonya). Mindezek után pedig, várt ránk a Kokuszai dóri, ahol bevettük magunkat egy olyan helyre, ahol 100 yen volt egy korsó Orion (a helyi sör, ami még ráadásul erősebb is, mint az átlag japán sörök, igen nagy örömünkre) . Folytattuk a gasztronómiai felfedezést is, a következő újdonság a rafute volt, plusz egy másképp elkészített malacfül, konkrétan vaszabival. Van egy kaja, aminek sajnos nem emlékszem a nevére, de olyan volt, mintha hínáros lapcsánkát ennénk :D Plusz megkóstoltuk az umibudót is, ami igazából hínár, és nagyon hasonlít a szőlőre. 

Umibudó

Rafute

A harmadik napunkat történelemleckével kezdtük, elmentünk a Japán Haditengerészet második világháborús földalatti bázisára. Hát, mit ne mondjak, nyomasztó volt. Gyakorlatilag húsdaráló. Az élet értelmetlen pazarlása... A kiállítás nagyon érdekes volt, és a járatok nagy része is látogatható, szóval ambivalens érzésekkel távoztunk... izgalmas volt, és nagyon lehúzott mindhármukat. Közben Zozó kapott egy telefont, miszerint a Suri kastély kertjében táncbemutató lesz, szóval felpattantunk a monorailre, és jól beebédeltünk ugyanott csak ez alkalommal gója csanpurut ettünk (hát hogy ez milyen kicseszett hülyén néz ki magyaros átírással -.-'), ahol előző nap, majd felsétáltunk a kastélyba megnézni az előadást. Gyönyörű volt :) Délután pedig megnéztük a megyei múzeumot, majd következett az ajándékvásárlás, és az elmaradhatatlan purikura! :D

Az okinavai szoba és mi - boldog pillanatok :D

Lejárat a bázisra

ゴーヤーチャンプル

Ő amúgy fiú! :)

Neki pedig igazi a haja. (irigykedik, irigykedik...)

Végül ugyanabba a bárba mentünk be, ahova korábban, és annyira tele volt, hogy csak a pultnál kaptunk helyet. Fogytak is a száz yenes sörök, meg a malacfül hínáros lapcsánkával :D Kifizettük a számlát, és már indulni készültünk, amikor Zozó elejtette, hogy reggel haza kell mennünk, mire a pultos srác meghívott minket egy avamorira. Ebből az lett, hogy kb. a fogyasztásunk kétszeresét belénk töltötte, ittunk rengeteg avamorit, ananászból erjesztett pálinkát, és így tovább... Csodálatos állapotban mentünk ki a reptérre, méghozzá 5:30-ra. Jól meg is szívtuk, mert 6-tól nyitott az egész kóceráj :D De Naritáig repült az idő (hahaha), nagyon rövidnek tűnt az út, mert végigaludtuk az egészet. 

Viszont a napunknak nem lett vége, mert éppenhogy hazaértünk, már indultunk is vissza Tokióba, a Magyar Nagykövetségre farsangozni. Elég szép fejünk volt, de legalább a vacsorával nem kellett foglalkoznunk, és ehettünk fánkot! (A karácsonyi kisebb katasztrófáról, mely során lakkdarabok lerültek a tésztába az asztalunkról, inkább nem nyilatkozom...:D)

Lényeg a lényeg, Okinava fantasztikus, és visszavár, indulhat a spórolás, hogy nyáron is elmehessünk! :D

Hells' Kitchen - Sárának ajánlva

Mert főzni jó! Főleg, ha nem is tudod, hogy mit veszel meg.  Ez erős túlzás, de néztük már be a csomagolást.  (rohasztott tengervizes miszo…)

A félkész és kész ételek Paradicsoma:

A boltokban előre kisütött krokett és tenpura félék, kész rizs, olcsó maki tekercsek és bentó halmazok várnak az éhes és szegény külföldi kisdiákra.  Csak a csodás sárga matricát kell keresni. (5 óra után majdnem mindegyik bentót leárazzák, és virító sárga plecsnit ragasztanak rá) Választék van: a húspogácsás olaszos tésztától a tonkacuig. Párat próbáltunk, személy szerint maradnék a japános szettnél, aminek felismerem a tartalmát. 

Valamint, ha elkeverednél az instant osztályra: cupramen és jakiszoba hegyek. Alapnak jó, de mi vésztartaléknak érleljük a szekrényben.

Viszont, ha magadnak főzöl, akkor nagyjából biztos lehetsz benne, hogy miből készült az aznapi betevőd. Arról nem is beszélve, hogy finomabb és olcsóbb is (ha ésszel pakolsz a kosárba).

Az éhező harcos útját a sárga címke jelzi! Nincs előre tervezgetés, ott a helyszínen találjuk ki a menüt. A receptes könyvünk bővülésével egyre könnyebben megy a gerillavásárlás is. (És elérkezett az a pillanat, amikor látom a nyelvtan példamondatokat a blogbejegyzésben…) Eleinte még megbotránkoztunk minden áron, de mindig van leértékelt polc pár megnyomódott padlizsán kezdeménnyel, foltos almával, vagy 5 nap múlva lejáró paradicsommal. Itt minden drága, ezt el kell fogadni. Egy alma 158, egy egyen répa 38 yen. (Itt minden ugyan úgy néz ki, nincs göcsört, ha pöttyös, akkor leértékelik, és kicsit bizarr színe van a növényeknek—gondolom az üvegház, meg a gyorsított növekedés miatt) Bár ne várjon az ember lánya magyar, házi zöldségcsodákat… se tejterméket… ami van, az is fos, higított tej, ízetlen sajt (bizony, egyszer kiadtam 3 mackósajtnyi adagért 300 yent!!!!).

A japán konyha egyébként egyszerű: mindent dobj bele a vízbe főzd meg, küld utána a tésztát, vagy mindent süss meg és küld utána a tésztát.  (szoba, udon illetve jakiszoba) Ha a halat már előre bepácolt szeletenként veszed, csak be kell dobni a grillbe (sütőnk nincs), a csirkét csontozzák, maximum fel kell aprítanod a karaagéhoz, hogy az alapporba beleforgathasd. A marhahús pedig csillagászati áron van… olyat nem veszünk. (Kétszer ütöttük eddig meg a főnyereményt leárazott steak formájában.)

A kora reggeleket is csak Niki főztje menti meg. Nincs is annál jobb, mint miszolevessel kezdeni egy hosszú, fogcsikorgatóan hideg napot. Mellé frissen sült rántotta, vagy tükörtojás, ami sikerül.  (Rántottát egyébként be lehet szerezni a boltokban… kis félkör alakú édes borzalmak)

Játék!

Aki a legtöbb shurrikent összegyűjti a feladatok során, a blog bezárásáig, az kap valami ajándékot tőlünk.

1         Írj N2-es példamondatot a szövegből (japánra fordítva). 3 shurriken

2         Milyen japán étel van a következő képen? 1 shurriken

Zsófi

Élünk még ám!

Boldog új évet mindenkinek! Kicsit elkéstem vele, de bocsánatom jeleként itt van néhány kép havas háztetőkről, méghozzá az erkélyünkről fényképezve:

Tegnap annyira szépen esett a hó, nagy pelyhekben, meg minden, de reggelre ennyi maradt belőle :( Mostanra már ez is elolvadt. Tóganéban egyébként ritkán havazik, mert közel vagyunk az óceánhoz:

Ottan vagyunk, az A betűnél ugye, és láthatjátok, hogy nincs messze Csiba sem, meg a Kudzsúkuri （ 九十九里）strand sem, ami nagyon népszerű a környéken, bár nekünk még nem sikerült eljutnunk, sajnos. 

A sulinak már holnap vége, igazából minden vizsgánkat letudtuk a múlt héten. Még egy-kettőnek nem tudjuk az eredményét, de ettől függetlenül elmondhatjuk, hogy ez volt életünk legrövidebb "vizsgaidőszaka" :D Áprilisig szabadok vagyunk, mint a madár, úgyhogy gyakrabban várhattok posztokat! :) Tudtommal Zsófi tervez írni valamit a konyhai próbálkozásainkról :D 

Az előttünk álló két hónapban mindenképpen szeretnénk elmenni Csibába szétnézni, meg Tóganét kicsit jobban felfedezni, úgyhogy váratjátok a beszámolót :)

Disneyland

Kicsivel több, mint 22 évet kellett várnom, mígnem felvirradt e csodás nap: eljutottam Disneylandbe :D Pici koromtól kezdve vágytam rá, és bevallom, sosem gondoltam volna, hogy egyszer sikerülni fog (bár, már önmagában az is eléggé hihetetlen, hogy Japánban vagyok...)!

Ráadásul, a magyarul tanuló kis japán barátaink egész nap kalauzoltak minket, és így fel tudtunk ülni a legmenőbb játékokra, mint pl. a hullámvasútra, ami sötétben megy, és olyan, mintha az űrben repülnénk, mert a csillagok világítanak, vagy a vízesésen lezuhanunk egy csónakban ülve móka. Fantasztikus nap volt, és hiába töltöttünk el majdnem 12 órát, még maradtam volna! De majd nyáron visszatérek, mert vár a Disney Sea :D (Már csak egy kis pénzt kellene spórolnom addig xD)

Csipetcsapat

Kár, hogy sokba kerültek, úgy vettem volna egy hajpántot :(

Hamupipőke kastélya

Nem ezek azok a droidok, amiket keresünk

Egy térkép a galaxisról mindig jól jön

Mickey egér, a kastély és szerény személyem

Toontown

Niki

Tokyo Drift

Nem létezik! Nincs shiny, pimpelt autó, ami száguldozna. Max rózsaszín minimobil…. egy férfinak… A száguldás is kamu. Lakott terület 40, autóút 70km/h. És ezt betartják. Komolyan. Elkerülik a felső határt nehogy véletlenül… Tehát, tötymörgés van.  És maximális éberség, azoknak, akik túl akarják élni.

Nem ritka, hogy valaki megáll a kereszteződés közepén, csak hogy elkezdjen hajlongani, hogy köszöni szépen, hogy elengeded.  Te meg állsz és várod, hogy valaki elsodorjon, mert leállítottátok a közlekedést. (Van az a pillanat, amikor meglátod a szemükben a félelmet, hogy „Kamimra! Ez külföldi, és biciklivel van… most menjek, vagy ne menjek?—és felváltva lép a fékre és a gázra… jobb az ilyet elengedni).

Az index sem kötelező egyesek szerint.  De ebből még nem volt problémánk. Ami gondot okoz, az a kis utcák kereszteződései, amik keskenyek, és maximálisan beépítettek, úgyhogy nem lehet látni, hogy ki vadászik rád a sarkon. Mondjuk ezt megoldották, és tükröket szereltek fel elég sok helyre, amik a reggeli párában használhatatlanok.

Az itteni autók is ezekre az utcákra lettek kitalálva. Nyomott orrú mini járgányok. Ezzel szemben a parkoló beosztások hatalmasak rájuk (egy nyugati autó azért nehézkesen férne el rajta).  Nem sokszor ültem még mondjuk japán vezető mellett, de az a két sofőr elég jó volt. Bár az egyik nem is japán…(jó, okinavai… egy letűnt régi királyság ifjú hercege :D) Kicsit szokatlan a jobbkormány… néha rám tör a „MINDMEGHAULNK-NINCSVEZETŐ-NINCSKORMÁNY-AZÚTROSSZFELÉNMEGYÜNK”  érzés.

Azért nem kell félteni minket (annak ellenére, hogy a Nagykövetasszony szeret átsurranni a piroson). A japán törvények szerint komoly pénzösszeget kell kifizetnie az autósoknak, ha egy biciklis szerencsétlenül találkozik vele, akkor is, ha nem az ő hibájából történt.

Az utak mentén nem ritkák a „Vigyázz tanuki!” táblák, vagy az integető műrendőrök. 

by Zsófi