Okinava - egy szelet mennyország

Február 15-én indultunk útnak, nagyon, nagyon korán reggel... 12:40-kor indult a gépünk, de jó utashoz híven már 10 óra előtt a reptéren tettünk-vettünk. Életemben először ittam Starbucksban kávét, és be kell ismernem, nagyon finom volt. (Ráadásul, japán viszonylatban nem túlzottan drága, egy átlagos kávézóban is ugyanennyi lenne pl. a latte.) Rettentő nagy örömünkre, a pocsék idő miatt egy órát késett a gépünk, így elég későn értünk Nahába, ami Okinava prefektúra központja. Este 6 körül érkeztünk meg a szállásra, melynek neve Okinawa Port Hotel (itt ragadnám meg az alkalmat, hogy közöljem: életem eddigi legmagasabb nívójú szállása a balatoni volt szotüdülő, tehát fényesre nyalva éreztem a becses fenekemet :D). Minden pöpec volt, kaptunk egy napra ajándék reggelit, holott nem is rendeltünk :)

Miután lepakoltunk, felhívtuk a kamogavai iskolatársunkat, akivel belevetettük magunkat a nahai éjszakába :) A Kokuszai dóri bejáratánál találkoztunk, majd egy ismerősével beültünk egy izakajába　(酔族館), ahol ettünk tenpurázott malacarcot furi zselés szószba mártogatva, malacfület, apró halból készült savanyúságot, és nyers kecskét :D

Kokuszaidóri

Másnap reggel egészen korán találkoztunk, és elindultunk a Suri kastélyba monoraillel. (Persze ki nem hagyhattuk, hogy beüljünk a vezető mögé, és hülye gaidzsin módjára úgy viselkedjünk, mintha hullámvasúton lennénk :D) A kastély gyönyörű szép! A második világháborúban az amerikaiak porig rombolták, és az egészet újjáépítették, a romok fölé. Eltöltöttünk itt laza négy órát olyan dolgokkal, mint az oszlopokon tekeredő kígyók fordulási irányának tanulmányozása, és a többi, majd eléggé megéhezve, az ösztöneinket követve beültünk egy helyre ebédelni. 

Jól tettük, hogy hallgattunk a megérzéseinkre, mert 1200 yenből (desszerttel együtt!) olyat kajáltunk, hogy megmozdulni alig bírtunk. Ráadásul a japánkertre néző teraszon jutott nekünk hely, úgyhogy legalább 2 órán át élveztük a nyugalmat, és tömtük a fejünket okinavai szobával, meg mangófagyival, meg beni imós tiramisuval (beni imo: lila édesburgonya). Mindezek után pedig, várt ránk a Kokuszai dóri, ahol bevettük magunkat egy olyan helyre, ahol 100 yen volt egy korsó Orion (a helyi sör, ami még ráadásul erősebb is, mint az átlag japán sörök, igen nagy örömünkre) . Folytattuk a gasztronómiai felfedezést is, a következő újdonság a rafute volt, plusz egy másképp elkészített malacfül, konkrétan vaszabival. Van egy kaja, aminek sajnos nem emlékszem a nevére, de olyan volt, mintha hínáros lapcsánkát ennénk :D Plusz megkóstoltuk az umibudót is, ami igazából hínár, és nagyon hasonlít a szőlőre. 

Umibudó

Rafute

A harmadik napunkat történelemleckével kezdtük, elmentünk a Japán Haditengerészet második világháborús földalatti bázisára. Hát, mit ne mondjak, nyomasztó volt. Gyakorlatilag húsdaráló. Az élet értelmetlen pazarlása... A kiállítás nagyon érdekes volt, és a járatok nagy része is látogatható, szóval ambivalens érzésekkel távoztunk... izgalmas volt, és nagyon lehúzott mindhármukat. Közben Zozó kapott egy telefont, miszerint a Suri kastély kertjében táncbemutató lesz, szóval felpattantunk a monorailre, és jól beebédeltünk ugyanott csak ez alkalommal gója csanpurut ettünk (hát hogy ez milyen kicseszett hülyén néz ki magyaros átírással -.-'), ahol előző nap, majd felsétáltunk a kastélyba megnézni az előadást. Gyönyörű volt :) Délután pedig megnéztük a megyei múzeumot, majd következett az ajándékvásárlás, és az elmaradhatatlan purikura! :D

Az okinavai szoba és mi - boldog pillanatok :D

Lejárat a bázisra

ゴーヤーチャンプル

Ő amúgy fiú! :)

Neki pedig igazi a haja. (irigykedik, irigykedik...)

Végül ugyanabba a bárba mentünk be, ahova korábban, és annyira tele volt, hogy csak a pultnál kaptunk helyet. Fogytak is a száz yenes sörök, meg a malacfül hínáros lapcsánkával :D Kifizettük a számlát, és már indulni készültünk, amikor Zozó elejtette, hogy reggel haza kell mennünk, mire a pultos srác meghívott minket egy avamorira. Ebből az lett, hogy kb. a fogyasztásunk kétszeresét belénk töltötte, ittunk rengeteg avamorit, ananászból erjesztett pálinkát, és így tovább... Csodálatos állapotban mentünk ki a reptérre, méghozzá 5:30-ra. Jól meg is szívtuk, mert 6-tól nyitott az egész kóceráj :D De Naritáig repült az idő (hahaha), nagyon rövidnek tűnt az út, mert végigaludtuk az egészet. 

Viszont a napunknak nem lett vége, mert éppenhogy hazaértünk, már indultunk is vissza Tokióba, a Magyar Nagykövetségre farsangozni. Elég szép fejünk volt, de legalább a vacsorával nem kellett foglalkoznunk, és ehettünk fánkot! (A karácsonyi kisebb katasztrófáról, mely során lakkdarabok lerültek a tésztába az asztalunkról, inkább nem nyilatkozom...:D)

Lényeg a lényeg, Okinava fantasztikus, és visszavár, indulhat a spórolás, hogy nyáron is elmehessünk! :D