Nara, mi, és az egyszemélyes futon

Kiotóból korán reggel indultunk tovább egy gyönyörű napsütéses vasárnap reggelen, és sajna nem javult az idő később sem :( Kicsit eláztunk, mire nagy nehezen megtaláltuk a szállásunkat (a használhatatlan térképek, ugye...), és lepakoltuk a cuccainkat, mert a becsekkolás csak délután háromtól volt. Aztán nekiindultunk a narai parknak, ahol számtalan, a Világörökség részét képező templom és épület áll. A szakadó eső ellenére nagyon sokat sétáltunk, és elmentünk megnézni a Tódaidzsit, azon belül is a Daibucudent, meg a benne csücsülő Buddhát. Az egyetlen akadály az volt, hogy Zsófi nagyon be volt szarva az őzikéktől (szerintem tök aranyosak voltak :D), így néha kerülnünk kellett. De, becsületére legyen mondva, bátran viselkedett, és egy gidát meg is simogatott :D

A Daibucuden előtt

A Nagy Buddha

Zsófi és az őzgida :D

Három óra körül visszakeveredtünk a szállásra, ami egyébként egy 90 éves japán ház volt, és egy halálosan aranyos és kedves fiatal pár üzemelteti :) Egy pici kis szobát kaptunk, ami épphogy elég volt két emberre, de, mint kiderült, két futon nem fért be, tehát Zsófival édes kettesben osztozhattunk egy fekhelyen :D A másik aprócska probléma az volt, hogy öreg ház lévén, nélkülözte az épület az olyan jellegű luxust, mint a fűtés :D Persze, kaptunk fűthető takarót, meg volt bent egy kis elektromos kályha is, de azt ugye ki kellett kapcsolni, amikor nem voltunk a szobában. Márpedig nem voltunk, mert akkora mázlink volt, hogy megnézhettünk egy macurit! A Nyigacudó nevű templom teraszán szaladgáltak égő ágakkal a kezükben :D Ez a ceremónia az Otaimacu, ami a Shuni-e nevű szertartássorozat "fináléja." (Bővebben: itt.) Fantasztikusan szép volt, csak sajnos a sötétben nem tudtunk igazán jó fényképeket csinálni :(

Nyigacudó, és egy fáklya, amivel rohangáltak :D

Az Otaimacu után, kihasználva a kedvezményes jegyeket, amiket a szálláson vettünk, elmentünk egy fürdőházba. Igazi, kis hokedlin ülve mosakodós, tálból vizet magadra öntős helyre :D Szerintem nagyon jó élmény volt, és igazán jól esett az átfagyott testünket forró vízben áztatni :) A szállásra visszaérve pedig elkezdődött éjszakai kálváriánk, azaz hogyan aludjon két európai egy olyan helyen, amit egyetlen japánra terveztek :D Zsófi választotta a tolóajtó felőli részt, cserébe én 3 óránként kapcsolgattam a kályhát, mert bizony automatikusan kikapcsolt :D Reggelre Zsófi teljesen leharcolt engem a futonról, gnóm pózban fekve ébredtem, de neki meg kilógott a fél testye a fűthető paplan alól, szóval voltak nehézségeink, de még ezzel együtt is baromi jó volt rjókanban aludni! 

A tett helyszíne, és az egyenesen a kertre nyíló tolóajtók...

Kiotó

Kezdjük azzal, hogy jelszavunk a költséghatékonyság! :D Vettünk egy olyan jegyet, amit öt alkalommal lehet felhasználni, és egy érvényesítés után 24 óráig érvényes. Gyakorlatilag öt napijegy. Igen ám, de nem lehet felszállni vele gyorsjáratra :D Tehát reggel 5-kor indultunk el itthonról, és délután 4-re értünk Kiotóba, laza 10 óra, 10 átszállással :D 

Emiatt az első napon nem is tudtunk sok mindent csinálni, csak Gionban mászkáltunk, mert ott volt a szállásunk (occsó hostel rulz :D). Másnap esett ugyan az eső, de ettől függetlenül bejártunk nagyon sok helyet: Jaszaka szentély, Rjózen Kannon, Isin no micsi, Szakamoto Rjóma sírja, Rjózen Történelmi Múzem, Nyinenzaka, Szannenzaka, Kijomizudera... mondanom sem kell, hogy kellően elfáradtunk, és meg is éheztünk, szóval kénytelenek voltunk bemenni édességboltokba, és a kóstolókat enni :D Na jó, azért vettünk is valamit, de szégyenszemre nem tudom, hogy hívják... 

Kijomizudera

A süti

Másnap korán reggel elindultunk, hogy nyitásra odaérjünk a Kinkakudzsihez, és elkerüljük a tömeget. Szépen kibuszoztunk, és nagyon nagy szerencsénkre szépen sütött a nap, mert igazán ilyenkor látszik, mennyire gyönyörű is a Kinkakudzsi :) Egyszer élünk alapon kifizettünk 500 yent egy cukros-babos sütikéért és egy zöld teáért, amit a piros padon ülve, piros esernyő alatt fogyasztottunk el :) Ezután próbáltunk elbuszozni a kiotói vasútállomáshoz, de sikerült egy olyan buszra felszállnunk, ami minden keresztbe tett fánál megállt, és legalább egy óráig ültünk rajta :D De, legalább várost néztünk!

Kinkakudzsi

Tea és sütike

A kiotói állomásnál megebédeltünk, majd kezdődött a Sinszengumi-túra! Nem tudtunk ugyan minden nevezetese helyre elmenni, de azért elég szépen bejártuk, amit lehetett:

1. Abura no kódzsi

Na, hát itt baromira nem találtuk meg, amit kerestünk... A Sinszengumi egyik tagját, Itó Kasitarót ezen az utcán ölték meg, és azon a helyen, ahol összeesett, áll egy emlékoszlop. Elhisszük, bár nem láttuk, úgyhogy csak lefényképeztük magunkat az utcán, és továbálltunk :D

2. Higasi hongandzsi, Nishi Hongandzsi

1864-től a Sinszengumi főhadiszállása.

3. Simabara, Szumija

A Simabara-negyed kapuja

Simabara - a piros lámpás negyed. Nem kérdéses, miért jártak ide :D A Szumija nevű teaház és étterem azért nevezetes, mert teljesen épségben fennmaradt az épüket, és ez ritkaságnak számít. Múzeumként üzemel, de sajnos előzetes bejelentkezés szükséges, szóval csak kívülről tudtuk megnézni. Mellesleg a Simabara-kaputól öt méterre van egy cukrászda, ahova betértünk, és nem elég, hogy életünk legeslegfinomabb epres daifukujét ettük meg, nyertem 35 deka cukrot is :D

4. Mibudera

Főhadiszállás, és gyakorlótérként is funkcionált. Innen ered a "Mibu farkasai" elnevezés, mert a Sinszengumit két házzal arrébb alapították, és ezek az épületek az akkori Mibumurában álltak. Több Sinszengumi-tag is itt van eltemetve, és Kondó Iszaminak, a főkapitánynak is található itt egy szobra. A templom utcájában is betértünk egy sütishez, ahol édesburgonyás Sinszengumi-sütit ettünk :D

A Sinszengumi-sütike! :D

5. Nidzsó kastély

Hát, mire ide elvergődtünk, bezárt, de azért a bejáratot megcsodáltuk :D

6. Ikedaja  

A Sinszengumi akkor szerzett magának igazi hírnevet, amikor rajtaütött az Ikedajában Kiotó felgyújtását, és a császár túszul ejtését tervező szélsőséges reformistákon. Nem kegyelmeztek senkinek, és fényes győzelmet arattak. Az Ikedaja helyén sokáig egy játékterem állt, és nemrégiben nyitották meg újra. Most is étteremként és ivóként funkcionál, de én személy szerint elborzadtam, amikor megláttam, hogy a Sinszengumi tagjairól neveztek el koktélokat, sőt, lehetett rendelni pl. Hidzsikata Tosizó menüt... Az incidensnek emléket állít ugyan egy oszlop és egy infotábla a bejárat mellett, de ezt nagyon kevésnek érzem... ráadásul, az egész helyen a Sinszengumi-tagok elképzelt portréi néznek ránk, és bármelyik sodzsó manga megirigyelné ezeket az ábrázolásokat. Plusz, szerintem nem lenne szabad megfeledkezni az itt meghalt reformpárti szamurájokról sem!  

Az utca túloldaláról

Az utunknak itt a végére értünk, és bár alig éltünk, megérte! :D

Most pedig, következzenek a kérdések!

1. Ki volt a Sinszengumi legfiatalabb osztagvezetője? (2 suriken)

Még az előző posztból kifelejtett, Okinavával kapcsolatos kérdés:

Mi Okinava tradicionális hangszere? (2 suriken)

Hamarosan jelentkezünk egy Naráról szóló poszttal is! (^^)